Az utolsó előtti nap reggele a szokásos módon telt el. Felkelés, reggeli és faktor, minden az eddigiekhez hasonlóan történt. Reggeli után Zsuzsi előadást tartott az ízületekről, esetleges problémáikról, azok megeleőzéséről és a gyógytorna fontosságáról. A délelőtt fénypontja mindenféleképpen a kézműves műhely volt. A kicsik szivacsos papírból formákat vágtak ki amiket ráragasztottak kupakokra. Az így keletkezett kupaknyomdáknak a szivacsos alját temperával festették meg, majd rányomták egy papírlapra. Szívek, labdák, zászlók, virágok, és más szebbnél szebb minták készültek. Ezután egy rövid szabadprogramot követően ebédeltunk és miután pihentünk egy órácskát csendesen, indultunk a strandra. Egy maratoni strandolást csináltunk, szinte az egész délutánt a parton töltöttük, melyet egy fagyi elnyalásával koronáztunk meg. Ezután feljöttünk, és egy finom vacsorával, hazatelefonálással és még egy kis játékidővel zártuk a napot, zuhany után pedig az elsődleges célpont már az ágy volt.
[post_gallery]