A mai reggel meglehetősen korán indult, ugyanis az ébresztő már hajnalok hajnalán szólt és kezdetét vette egy éjszakai állomásos csapatverseny. Noha a gyerekek nagyon nehezen akartak felkelni és az arckifejezések nem a boldogságról árulkodtak, mégis a végére nagyon jól érezte magát mindenki. A túra után mehettek vissza aludni és pár órával később már kelhettek is fel újra, hiszen elkezdődött egy új nap.
Meglepő módon a reggelihez viszonylag könnyen sikerült felkelnie a társaságnak. Reggeli és faktorozás után útnak indultunk a Balatonba és a gyógytornát is a vízben tartottuk meg. Ebéd előtt a parton még egy kis játékra is jutott idő.
Délután busszal elmentünk Tapolcára, ahol csónakáztunk egyet a tavasbarlangban. Mindeközben nagyon sok új információval is gazdagodtunk, mivel mielőtt csónakba szálltunk volna, egy tárlatvezetésen is részt vettünk. Nagyon sok érdekességet megtudhattunk a különböző ásványokról, kőzetekről. A délutánt Tapolcán folytattuk a Malom-tó partján ahol kicsit pihenhetett a csapat.
Az napot egy esti fürdőzéssel zártuk le, a gyönyörű csillagos ég alatt. Ezután az eseménydús nap után már nem sokat kellett könyörögni a gyerekeknek azért, hogy ágyba bújjanak.
[post_gallery]