A kezdet vol. 2

július 8, 2023 Megosztás Facebookon

A mai, családi nappal véget ért a kicsik tábora és átvették a helyüket a nagyobbak. A délelőtt folyamán az első hetes táborozók műsorát hallhattuk, egy verset adtak elő, amit Samu írt a táborról. A vers a következőképpen hangzik:

Vérzékeny nyári tábor a neve

Víz mellett az igazi helye

Velencei tó vagy Balaton

Nyáron megtalálod a parton

 

Reggeli és faktorozás egyre megy

Willebrand, hemofília különbséget nem tesz

A vagy B, nyolc vagy kilenc

Úgy is mind tudjuk mi lesz

 

Margó néni itt van és segít

Faktorbeadásban tudása bódít

Ügyeseknek jár a bátorságkeksz

Rosszaknak viszont csak guggolás lesz

 

Egy dolog viszont biztos

A tábor formulája nem titkos

Pár mosoly és egy kis ének

S készek is a felejthetetlen élmények

 

Ezt követte a finom ebéd. Ezután már csak a táborlakó gyerekek és segítők maradtak a táborhelyszínen és ezennel hivatalosan is kezdetét vette a 2023-as nyári gyermektábor második hete.

Először is a házirendet ismertettük velük, amit természetesen már mindenki aláírt és több-kevesebb sikerrel el is olvasott a regisztráció alkalmával. A házirendbe bele írtuk, hogy suttogják a fülünkbe, hogy tudnak-e ágyneműt húzni, és ha ezt nem teszik meg akkor 10 db fekvőtámaszt/guggolást kell csinálniuk. Szomorúan konstatáltuk, hogy a 15 gyerekből, mindössze csak 3-an olvasták végig figyelmesen a házirendet és hajtották végre a feladatot.

Miután a házirenddel megismerkedett mindenki, egymással játszottunk ismerkedős játékokat, amiket Karola vezényelt le. Ezalatt hasonlóan a tavalyi évhez karkötőt fontunk magunknak, hogy ez is össze kössön bennünket.

A jó időre való tekintettel vacsora előtt lementünk a strandra ahol fürödtünk egy nagyot. A víz jól kiszívta a gyerekek és a mi energiáinkat is, így már jöhetett is a vacsora.

Este még a hagyományokhoz híven pólót festettünk, nagyon szép alkotások születtek. Lefekvés előtt még fociztak, játszottak egyet, majd mindenki kellemesen kifáradva ment az ágyába.

 

[post_gallery]