A mai reggel már nem indult annyira gördülékenyen, mint a tegnapi. Reggelire nem kimondottan sikerült időben megérkeznie a gyerekeknek. Délelőtt megérkezett közénk Vivien a nővérünk nagyon cuki kisbabájával együtt, aki lenyűgözte a tábor lakóit.
Fakotorozásnál 4 olyan gyerek szúrta meg magát a táborban, akik eddig még nem tudták magukat kezelni viszont nálunk megtanulták. Jutalomként bátorság sütit is kaptak.
A gyógytorna során a gyerekek csapatokban versenyezhettek egymással, amit eleinte szolid lelkesedéssel fogadtak, később megjött a kedvük hozzá és egy remek hangulatú játék kerekedett belőle, ami a fotókon is látható.
A gyerekek az elmúlt napokban rendkívül nagy érdeklődést mutattak a vérzékenység iránt. Azért, hogy minden tévhitet eloszlassunk és az érdeklődésüket kielégítsük, Zsófi a táborvezető egy előadást tartott, aminek a végén egy interaktív kérdőívvel tesztelhették tudásukat.
Nem sokkal később elindultunk egy közeli szigetre, de a szigetet elnyelte a nád és a mocsár, viszont találtunk egy stéget, amin remek fotók készültek. A sétát hatalmas fagyizás koronázta meg.
Ebéd után a nagy melegre való tekintettel dinnyét osztottunk a táborozók között, amit jóízűen fogyasztottak el. Az idő már jobbra fordult ezért lementünk a strandra, ahol fürödtünk, röpiztünk, kosaraztunk. Illetve egy hőstettet is véghez vittek a táborlakók, ugyanis kimentettek egy csónakot a Balatonból.
Vacsora után elkezdtük a filmes projektnek a kidolgozását, amin a legkülönbözőbb műfajú videók készülnek. A gyerekek már egyre hangosabbak és egyre jobban élvezik egymás társaságát.
[post_gallery]