Harmadik nap a táborban

július 18, 2016 Megosztás Facebookon

Ma már végre igazi nyári időre ébredtünk. A reggeli után nagyüzemi faktoroztorozásba kezdtünk, ami során sok-sok névvel bővülhetett a dicsőségfalunk: Katona Botond, Szendrei Max, Bartus Gergő, Osvay Berti,  Ludányi Peti, Szombati Bence, Bíró Zalán, Sipos Zoltán, Tuza Milán, Csorba Zalán.

A gyógytorna döcögősen indult, de a végére szépen belerázódtak. A jótékony testmozgás után pólófestésbe kezdtünk, mindenki egyéni módon dekorálhatta ki az egyesületi pólókat és sapkákat. Kreatívabbnál kreatívabb alkotások születtek. A végén már sietnünk kellett mert háromra jött a busz, ami átvitt minket Balatonfűzfőre a bobhoz. A gyerekek nagyon élvezték, nagyokat sikítoztak. Utána mindenki kapott két gombóc hűsítő fagyit.

Hazafelé kalandosra sikeredett az utazásunk ugyanis nem sokkal a tábor előtt a busz lassan döcögni kezdett és gyanús hangokat adott ki, majd „végleg” megállt. A tábor érős fiúinak kellett megtolniuk a buszt, hogy továbbmehessen. Egyesek szerint ez a segítők és a buszsofőr közös összeesküvéses tréfája volt. A körülmények egyenlőre tisztázatlanok. 😉

Haza érve még térdig megmártóztunk a Balatonban és szép kavicsokat, kagylókat gyűjtöttünk. Este még egy lelkes levél írásba kezdtünk, fürdés után, elalvás előtt mindenkit megörvendeztetett a sok kapott üzenet. A kimerítő nap után sokáig nem kellett őket altatni, mindenki gyorsan elaludt.

20160718_104552

20160718_171505

20160718_171742

20160718_171806

20160718_181943

20160718_195721

DSCN3592

DSCN3594

DSCN3598

DSCN3605

DSCN3607

DSCN3609

DSCN3610

DSCN3620

DSCN3623

DSCN3626

DSCN3629

DSCN3644

DSCN3645

DSCN3648

DSCN3650

DSCN3653

DSCN3654

DSCN3655

DSCN3656

DSCN3665

DSCN3666

DSCN3667

DSCN3668

DSCN3671

DSCN3673

DSCN3682

DSCN3684

DSCN3689

DSCN3696

DSCN3698

DSCN3702

DSCN3710

DSCN3723

DSCN3724

DSCN3728

DSCN3731